Amikor valaki vétlen félként közlekedési balesetet szenved, elsősorban az egészségéért aggódik. Ha biciklisként vagy motorosként elütik, nagy az esélye, hogy komoly baja lesz.
Ha autósként szenved balesetet, első dolga – ha teheti –, hogy kiszálljon a kocsiból és megnézze a kárt. Felmérje, hogy mekkora a baj.
Az utasok általában bénultan ülnek a járműben, egy szó nélkül, esetleg telefonálnak valakinek, hogy vigye haza őket. Szerencsés esetben nem történt semmi bajuk, szerencsétlen esetben kórházba kerülnek. Arra azonban szinte senki sem gondol, hogy személyi sérülés esetén lehetősége van kártérítést kérnie, akkor is, ha a vétkes autóban utazott. Miért is ne lenne? Hiszen ő nem tehet semmiről.
Ha egy utast személyi sérülés ér és kórházba kerül, általában örül, hogy megúszta a balesetet. Ha nagyobb baja lett, esetleg éltre szóló haragot vagy gyűlöletet érez a sofőr iránt, aki megnyomorította őt. Pedig a megbocsátás is könnyebb, ha az utas kártérítést kérhet – nem a sofőrtől, hanem a biztosítótól!
Sokak számára erkölcstelen dolognak tűnhet egy rokonuktól vagy barátjuktól kártérítést kérni, ezért nem is gondolnak rá. Pedig a kártérítést nem a sofőr fizeti, hanem a biztosítója, amelynek pedig az a dolga, hogy fizessen a károkért, tehát ha egy baleset sérültje nem kér kártérítést, azzal valójában engedi, hogy a biztosító kibújjon a kötelessége alól.
Természetesen ilyen esetben is nagyon fontos, hogy a balesetben megsérült vétlen utas amennyire lehet, pontosan rögzítse a baleset minden körülményét, és később megtartsa az összes orvosi papírt. Ezeket a biztosítóhoz is be kell nyújtani, illetve elképzelhető, hogy bírósági útra terelődik az ügy, ahol szintén nagy segítséget nyújthat néhány jó fényképfelvétel.
